Fuss az életedért!

Nem figyelem a ketyegő  másodperceket. Hogy mit éltem át akkor, amikor balesetesen ezen a zebrán kellett gyakorta átkelnem, íme:
OK, most újra itt vagyok. Össze kell szednem magam, mielőtt elindulok, életem múlhat rajta. A szívem hevesen kalapál, érzem, hogy megint elönt a szürke, nyúlós rettegés. Fizikailag képtelen vagyok legyűrnia félelmet, pedig újra és újra próbálkozom. Figyelmem beszűkül, már csak arra tudok koncentrálni, hogy most ez alkalommal meddig jutok majd el. Bár tudom, hogy reménytelen, a kíméletlen tempóban fogyó másodpercekkel szemben nem nyerhetek. És RAJT...
Az ép lábammal lépek le először, így tanultam. Mihelyt megvan az egyensúly, utána húzom az rosszat. Minden lépés fáj még, ahogy a törött, gyógyulófélben levő csípőmet vonszolom magam után. Pedig tempóznom kell. Most sem fogok átérni..., de minimum az úttest felénél tovább kell jutnom ... muszáj ... nem szorulhatok az autósorok közé, elugrani sem tudnék.
Mintegy hipnotikus bűvöletben a szemem alig tudom levenni a fogyó másodpercekről, pedig az autókat kellene figyelnem. Előbb a Puskinból kifordulókat, lelépés után azok üthetnek el először ... villódzva fogynak a másodpercek ... a Síp utcából kifordulók még mindig nem tudtak átmenni zebrán közlekedőktől ... megint rám fognak hajtani, türelmetlenül, dudálva, pedig nem tudok gyorsabban menni, hiába feszülök meg ... tempó, tempó!

http://lfranczak.blogspot.com/search/label/PERFORMANCE
OK, vége, nincs több időm, elfogytak a másodpercek, pedig egy negyed úttestnyi még most is hátravan. Igen, most is elém vág egy a Síp utcából kiforduló autó, felbőgnek az ugrásra kész motorok, és igen oldalt megint elindul a lámpától forgalom. Egy utolsó erőbedobással megpróbálok gyorsítani, törött csontomra, a nyilalló fájdalomra nem figyelve... közben, mintha megállna az idő, és én ott lennék téren és időn kívül, tudatommal próbálnám lassítani, megállítani azt, ami körülöttem történik.
Persze, megint „feltartom a forgalmat”. Talán el is gázolnának, ha lehetne büntetlenül, „megérdemelné, ha ilyen lassan vánszorog az úttesten" ... mindjárt, mindjárt vége, most már ne csesszem el! ... már csak fel kell lépnem a járdára ... most is az ép lábamat előbb, ahogy tanultam, ha összekeverem, vissza kell lépnem, és újra próbálni, ami időveszteség ...és még itt is elcsaphatnak..

Igeeen! Átjutottam ma is! És holnap ...?
Szóval nagyon köszönöm, remélem, az illetékesekhez is eljut a szűkre szabott másodpercek híre és változtatnak a programozáson!

Hajnal