A BudapestKorzó csapat a közösségfejlesztési nyári egyetemen
A Civil Kollégium július végén rendezte meg az idei Közösségfejlesztési Nyári Egyetemet, ahova a BudapestKorzó csapat tagjai is meghívást kaptak.
A Nyári Egyetem egy nagyon jó hangulatú helyen, a kiskunsági pusztán egy kis ligetben felállított sátrakban folyt, kb. 80-90 résztvevővel.
A program nagyrészt beszélgetésekből állt, a közösségekhez köthető legkülönbözőbb témákban: falusi közösségek, városi gerillák, helyi rádiók, internet, stb.
Mi, mint BudapestKorzó-sok a „városi gerillák” szekcióban vettünk részt egy beszélgetésben, ahol rajtunk kívül a Negyedik Köztársaság és (igaz, csak virtuálisan) a Magyar Kétfarkú Kutya Párt volt még ott. Ez a szekció abban volt más a többinél, hogy nem valódi (lakó, stb.) közösségeket hozott össze, hanem egy Budapest nagyságú városból embereket, akik szeretnének változtatni a dolgokon. Igaz, mindannyian másképp. Az MKKP vicces plakátokkal, a 4K utcán rendezett játékokkal, a BudapestKorzó pedig néha gerillaakciókkal, néha a városvezetők meggyőzésével.
A programok között másra is volt idő, így például meglátogattuk az avar kagán sírját. Ez egy kis domb az erdőben, ahol egy 1300 éves sírt tártak fel, és nagyon sok szúnyog lakja... Mindenesetre van hangulata a helynek, még a Dunában is megmártoztunk és persze mindenhova biciklivel!
- aláírás
- Új hozzászólás









Hozzászólások
All people deserve wealthy
All people deserve wealthy life and loans or just short term loan can make it much better. Just because people's freedom relies on money.